Alfred Bester 1956-ban írta The Stars My Destination címmel, nekem a Móra kiadó a Sci-Fi mesterei sorozatban megjelent példányra (megjelenés éve: 1990) sikerült rátennem a mancsom a piacon. Régebbi olvasmányaimból rémlett, hogy sci-fi alapmű, ergó, muszáj lesz beszerezni. És leszögezném, hogy teljesen megérte, mert napokkal később is pörgök rajta, sőt, az írásra is rávett, legalább arra az időre, míg ezt a véleményt megírom. Mert muszáj elmesélnem a benyomásaimat róla.
Főszereplője Gulliver Foyle, a világ legunalmasabb pacákja, egyszerű szerelő. Semmiben sem kiemelkedő, semmiben sem érdekelt. Aztán egy űrhajón ragad, amit megtámadtak, és ő az egyedüli túlélője. Fél évig kínlódik napról napra, mikor a cég - akinek dolgozik - egyik hajója a környéken jár, de egyértelmű segélykérő jelzéseire nem reagál, otthagyják. Ekkor elszánja magát a cselekvésre, ami olyan lavinát indít meg, mely nem csak a saját életére, hanem a Naprendszert uraló teljes emberiségre hatással lesz.
A technológia 24. századhoz mérten fejlett, gazdaságilag és társadalmilag virágzó, az emberiség új aranykora. A Naprendszer élhető bolygóin zajlik az élet, az emberi természethez mérten kiemelkedően jól. Aztán egy Jaunte nevű tudós lángra kap, és 20 métert ugrik a térben, ezzel mindent is megváltoztat: az emberek sokkal mobilisabbak lesznek, és előtérbe kerül a sötétebb énjük. Mivel nyom nélkül lehet eltűnni a jauntolás (így hívják a teleportációt) révén, bármit meg lehet tenni következmények nélkül. Alantasabb emberi ösztönök okán elég egyértelmű, hogy mi a legnépszerűbb bűncselekmény, ezért a nők visszakényszerültek a négy fal közé. Egy ilyen világban kattan át Gulliver Foyle-ban a motiválatlanság, és lesz vadállat, amelyik kiemelkedik a dzsungelben. Nem egy jótét lélek, és előbb ösztönvadállat lesz, majd ahogy kiszélesedik a látótere, úgy bővül gazembersége palettája és finomodik a módszere. Éplelkű ember nemigazán tud vele azonosulni, esetleg megszánni. Személy szerint nagyjából a könyv 40. oldala környékén éreztem azt, hogy ezt a fickót nem lehet kedvelni, esetenként undor fogott el tőle. Vadállati agresszióval jut el a hatalmasok közé, olyanná válva, mint ők.
Érdemes külön bekezdést szánni az eredeti és a magyar cím érdekességeire. Az eredeti cím inkább utal távlatokra, érdemesebb a nagyobb képet nézni, hogy milyen hatással lesz a főhős az ismert világokra. A magyar cím sokkal személyesebb, az olvasó fókuszát gondolatban Foyle-ra helyezi. Ez okoz némi meghasonlottságot, ha valaki fogékony a cím és történet összefonódására, egymás kiegészítésére, de utólag teljesen lefedi és keretbe helyezi az értelmezhetőséget.
Stílus. A regény első harmadába bele kell rázódni, nehezen adja magát a szöveg, de aztán megtalálja saját hangját. Nem tudom, hogy eredetiben is ilyen-e, vagy csak a magyar fordítás nem rázódott bele, szerkesztéskor meg nem érdekelte őket, így egy kicsit olyan lett, amilyen. Túl kell lendülni rajta, és szerintem kárpótol.
Ami miatt annó megragadta a figyelmemet a regény létezése, hogy a cyberpunk egyik előfutárának tekinthető, bár 1956-ban nem beszélhetünk a stílusról, de egyes elemei megjelennek. Maga a főszereplő hozzáállása, a dramaturgia íve, a megjelenő egyéb technológiai megoldások (helló, huzalozott reflexek) mind előre vetítik a cyberpunk irodalom ismertebb jegyeit.
Összességében véve a regény nem csak jó, hanem kiemelkedően jó. Amilyen nehezen rázódik bele a saját történetébe, annyira be tud szippantani, csak túl kell lendülni az elején, és túllépni a főszereplő - hogy is fogalmazzam meg szépen… - esendőségén.
